Hunter Field Target MK Jászfelsőszentgyörgy, 2007. június 16.



Élménybeszámoló

Az elmúlt időben nagyon el voltam havazva ezernyi dolgom miatt. Hiányzott a társaság, hiányzott a verseny, hiányzott a fába ágyazott vas rúgása, a levegő sziszegése, a lövedék hangja a killzone-on, vagy éppen ahogyan a cserjében utat vág. Már nagyon vágytam egy kis „könnyed” hunter FT versenyre. Hetekkel ezelőtt kinéztem a számomra napokig megjegyezhetetlen nevű faluban tartandó versenyt.

Természetesen felkészülni megint nem volt időm, annyira azért nem álltam jól e téren. Csütörtökön vettem kezembe a Springer által versenyre optimalizált, vadonatúj MTC távcsővel szerelt M54-et. Nem csalódtam benne, a 38m-re kihelyezett lőlapon csak úgy állva, kicsit támaszkodva egy nagyujj-körömnyi szórást sikerült vele produkálnom. Mivel .22-es kaliberű a vas, így szép íves pályát produkál a megengedett torkolati energiával. Ennek minden elemét azonban már nem volt időm végigtesztelni, így bíztam gyermekkorom (elfeledett) verébvadász ösztöneiben. A távcső sem könnyítette meg a dolgomat, mint sok FT-re optimalizált lövésztárs esetében – mert csak igen szűk tartományban láttam élesen vele a paralaxis állítgatása nélkül.

Gondolkodóba is estem, hogy érdemes-e így nem túl felkészülten kiállni a vasnyúl elé. Még a végén a puskatussal kell agyonvernem. Úgy döntöttem, hogy majd az időjárás eldönti. Ha szombaton reggel jó időre ébredek, akkor motorral megyek, és a puska otthon marad, ha nem akkor autóval, és úgy nincs kérdés.

Szombat reggel furcsán esőre állt az idő, de vagy negyed órát azért hezitáltam a dolog felett. Aztán jól döntöttem, hogy autóval indultam útnak, ugyanis Miskolctól Hatvanig áztam volna folyamatosan. Meg aztán puskával az igazi egy lövész verseny – a fene tudja miért.

A faluba gyorsan megérkeztem, azonban kétszer mentem át rajta, akkor sem jöttem rá, hogy mit jelenthet a „jól kitáblázva” szövegrész a versenykiírásban. Felhívtam Pető Lacit, aki elmondta, de valahogy a tőle kapott információkat sem tudtam térkép adatokká alakítani. Miután már másodmagammal jártuk a falut - lövésztársam csatlakozott a tévelygők táborához – úgy döntöttem, hogy megkérdezek egy localface-t, hogy mi is a helyzet. A Dankó Pista utca sarkán megállva, egy réti négertől kérdeztem meg, hogy merre is az arra. Ugyan alig értettem, hogy mit mond, de a mutogatásából kivettem, hogy 4 kanyarral arrébb kell balra fordulnom. Bejött, megérkeztünk.

A lőtér több pályából állt, amelyeken fedett, oldalt nyitott lőállások voltak. Kellemesnek tűnt. Több akkor érkező lövésztárssal összeverődve csatlakoztam a már bőszen belövő társasághoz. A belövésen szintén tökéletesen lőtt a puska, azonban most sem volt időm megjegyezni, hogy milyen távolságon hová is kellene céloznom.

Neveztem.
Hiába néztem mindenfelé, kaja sehol. Pedig számítottam rá, mert reggel nem sok mindent ettem. Innivaló is ugyanennyi volt.

Rövid megnyitó után egy számomra teljesen feleslegesnek tűnő pályabejárás következett. Mindegy.

Az élet ismét remek lövésztársakat sorsolt versenytársaimnak. Mást nem is tehetett volna.
A pálya egy nagyon szép tiszta erdőn vezetett keresztül. Kifejezetten jól éreztem magam tőle – jől esett a Bükkhöz szokott szememnek is. Springer kartács bukkant rá, azonban ezen a versenyen nem tudott részt venni. (Biztosan megint fekete lőport éget holmi középkori kormos csőben, rettenetes ólomhernyókat kergetve.)

A pontozó lap kitöltése közben rájöttem, hogy bizony az M54 ugyan a vérbeli rugós légpuskák közzé tartozik, azonban visszarúgás mentes mechanikája miatt az űrpuskákkal kerül egy kategóriába a hunter field target versenyeken. Na kapaszkodhattam a P70-esek, Steyer-ek, és rettenetes Waltherek között.

A puska ballisztikájának ismerete nélkül sokszor lőttem fölé-alá, azonban soha sem hagytam futni a vasvadat. Minden lövésem koppant. A közeli célokat nagyon látni sem láttam, de a legnagyobb problémám az volt, hogy csak a verseny végére jöttem rá, hogy kb. mennyit kell fölé tartanom, hogy le is dőljenek.

Pető Laciék remek pályát építettek. Nagyon kellemesnek tűnt, és a célok is egy-két kivételtől eltekintve jól működtek. Közel sem volt érezhető lincshangulat a „célhibák” miatt. Lehet, hogy a rövid távolságok is csökkentették ennek kialakulását. Eddigi tapasztalatom alapján ezek meglehetős összefüggést mutatnak. A céltávolságok, valamint a szélerő növekedésével négyzetesen nő a „célhibák” száma.

Gyorsan és jó hangulatban végigszaladtunk a 10 pályán.
Lőttem 56 pontot, amely talán a 10. helyre volt jó, a Zozómanó által diktált 71, és a Gombos Laci által összelőtt 70 pont után valahol.

A lőtér feletti dombon található büfé előterében jól esett a kétféle kolbászból, jófajta házikenyérből, zsírból, lilahagymából, paprikából álló menü. Le is csúszott utána jópár üveg kóla. A lövésztársak gyakorlatilag kiitták a büfét, a végére, már csak pohárban lehetett eféle italhoz jutni. A Zemen-családot egymaga képviselő idősebb Zemen, tudva, hogy szétlövése lesz a PCP kategória első helyéért, biztos ami biztos, leküldött egy kávét, és vagy két kólát, hogy meglegyen a keze megfelelő frekvenciája. Össze is jött a 2. hely… Ő már csak így nyomja, nem először játsza el ezt a felkészülési módot. Egyszer csak bejön…

Kajálgatás közben Babits Laci elővette a legutóbbi elnökségi ülés jegyzőkönyvét, és ismertette azt. Sok kérdésre benne volt a válasz. Amelyekre nem, azt a lövésztársak két falat közben felvetették, és úgy tűnik megnyugtató eredményekre jutottunk a jövőre nézve. Jók ezek a beszélgetések, gyakran fogunk ilyet csinálni. HFT versenyek után még idő is adódik rá.
Mindeközben Pető Laci a pályát bontotta.

A megbeszélés után következett a minta-vasvadak nyilvános próbára tétele. Ezt már nem vártam meg, de úgy hallottam, hogy a Gamo célok meglehetősen jól szerepeltek.

Nagyon jó verseny volt, igazán szép helyen, igazán jól felépített pályán.
Köszönöm a Laciknak, valamint Springernek, aki rátalált eme remek helyszínre.

 

Szuhai Gábor


© 2006 Magyar FieldTarget Portál All rights reserved

Minden jog fenntartva! A honlap bármely részének, adatainak, bármilyen formában történõ másolása, továbbítása, bármilyen
szakmai gyûjteményhez való fehasználása csak a jogtulajdonos elõzetes írásbeli engedélyével történhet!